Arcodba temeted kezed a gondoktól meggyötörve,
Fáradtan üldögélsz az asztalon a könyököd,
Majd beletúrsz a hajadba, az ujjaid ökölbe,
A fájdalom marja lelked, de a szemed könyörög!
Sírni valakiért, sírni valami miatt,
Átöleled a bánatot, hogy a fájdalmadat kiadd!
De ne szégyelld soha, ez nem a gyengeség jele,
Ha az élet iskola, akkor ez az érző ember jegye!
És ne várd azt, hogy valaki vigaszt adjon,
Mert csak okozója lehet az, ki vigasztaljon!
Ha könnyezik a szemed, akkor könnyezik az ég,
Akkor elszürkül a világ, akkor fakó, ami szép!
És ha nehéz szívvel fekszel, megváltoztathatatlan,
Hogy meglátszik majd reggel, hiába takar paplan!
Hiába menekülsz a sok nyomasztó gond elől,
Ha a bánat megtalál, így kap el és megöl!



Hogyha sírsz, akkor minden, ami zajos, az elhalkul,
Ha könnyeid hullanak, a színes világ kifakul.
De sírd csak ki magadat nyugodtan a vállamon,
Mindent, ami bennem jó, azt neked átadom.
Tudom, hogy rossz dolog, hogyha átvágják az embert,
De azt is tudom, hogy hiába ragadnál most fegyvert.
Hát ne törődj semmivel, csak engedd el magad,
Én veled maradok, amíg bánatod nem apad.
Az élet egy nagy csapda, mibe sokan beleesnek,
De én nem törődöm vele, hisz vannak, akik szeretnek.
Tudom hülyén hangzik, de jót kell látni a rosszban,
Emlékezni a jóra, és hinni a jó dolgokban.
Hogyha ezek megvannak, akkor nem kell többé sírnod,
Mit fájna elveszítened, attól önként meg kell válnod.
Ha mégis nagy bánat ér, és könnyeid potyognak,
Hát sírd csak ki magadat, és hidd el jobb lesz holnap.