2010. október 28., csütörtök
2010. október 26., kedd
2010. október 25., hétfő
2010. október 24., vasárnap
2010. október 23., szombat
Szivárványt szomjazik szemem.
Tiszta színeket,
Lágy ívvé görbült sóhajokat.
Meddig várjak még?
Szavaim szétfolynak,
Megfoghatatlanul kicsúsznak
Ajkaim közül.
Hiába keresem, már nem találom
Az egyszerűt, a tisztát.
Hegyek rejtik a cifra városok piszkát.
Szólj, hogy merre menjek!
Halljam a hangodat!
Talán még van kiút.
Rohanj, szaladj!
Rohanok utánad.
Egyszer csak átérünk
A szivárvány alatt!
SÍRSZ; mert nagyon fáj ami történt,VÁRSZ; hogy visszatérjen akiért megtörtél..FEKSZEL; párnák között könnyekkel,ALSZOL; magány közt a sötétben.ÁLMODSZ; arról, hogy majd visszatér,KELSZ; úgy h még mindig egyedül élsz.REMÉNYKEDSZ; hogy legalább még látod egyszer,CSALÓDSZ; mert álmodoznod nélküle kell.ÉLSZ; úgy hogy már nem szeret,HALSZ; mert úgy érzed jobb lesz így neked.
2010. október 22., péntek
2010. október 17., vasárnap
Komáromi János: Esti szivárvány
a vérző alkonyat
bőröd alá rejt el a Nap
ébredő vágyakat
NARANCS színek csorognak
az elalvó tájra
ahogy a méz tekeredik
a kanálra
SÁRGA szemekkel bámulnak rám
az elő tűnő csillagok
pedig volt idő
hogy azt hittem: nem vagyok
ZÖLD fűszálak tengere
borítja a földet
az előbújó árnyak
félve üdvözölnek
KÉK tükrét a tó
szürkére cseréli
éj-sötét köpenyét a szél
vállamra teríti
IBOLYA keveredik
fekete éjbe
a szivárvány elsuhan
a messzeségbe...
Komáromi János : Álmomban
Álmomban egy álomról álmodtam
és azt hittem valóság az egész
valami fátyolban égtem a lángokban
és azt hittem a tűz elemészt
de eltűnt a fájdalom és megszűnt a kín
bár lombolt köröttem, ölelt a tűz
fellobogott bennem valami fény
és éreztem minden kínt elűz
magamba szívtam a lángokat
tűzzé vált az egész testem
égő máglyává változtam
és tudtam a világot vörösre festem
2010. október 16., szombat
2010. október 14., csütörtök
Ültem, ültem és nem tudtam gondolni semmire, mert minden fájt. Gyötrődtem, mert elhagytak, mert nem értenek meg, mert nem hallanak, csak tettetik. Nem látnak, nem nevetnek rám....őszintén, vagy sehogy. Jobb ez így, biztattam magam, mások is, mégsem megy. Egy helyben toporgok és az érzés néha már annyira eluralkodik rajtam, hogy nem tudok, nem is akarok ellene tenni. Felemészt. Az örök optimista most nyugodni tér, nem megy....talán nem is kell. Elvárják, mindent elvárnak az embertől és újra és újra csak csalódást okozok. Csak még egyszer, egy esélyt kérek, ha kapok. Kitől? Az élettől.
Mi értelme hinni? Miért kell remélni? Amikor azt hiszed, hogy igen, most minden rendben, most valami más lesz, változást érzel, hiszed, hogy jobb, hogy minden nap kicsit többet tartogat számodra, mint az előző és csillogó szemekkel nézel előre. Aztán hideg zuhany. Hiába nézel jobbra vagy balra, előre vagy hátra, mindenhol csak ugyanazt látod, nem tudod merre indulj, ne tudod mit tegyél, nem tudod .....semmit. De még ekkor is remélsz. Még ekkor sem veszted el hitedet abban, hogy lesz más, lesz jobb, szebb és értékesebb. Néha tévedsz. Lehet, hogy ebben is.
2010. október 13., szerda
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged? Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.- Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondod sosem.- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom. Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.- Akkor megegyeztünk.
- Meg.
Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.
2010. október 11., hétfő
2010. október 9., szombat
2010. október 5., kedd
Némán nézek ki az ablakon,
míg egy könnycsepp legördül az arcomon.
Nézem-nézem a tájat, de szívemet elönti a bánat.
A táncoló fények fergetegében
egy párocska sétál kéz a kézben.
A fiú átöleli a lányt boldogan,
majd összeforrnak egy szerelmes csókban.
A szívem utoljára dobbant egy nagyot,
ezzel jelezve, hogy a lelkem távozott.
Távozott abban a pillanatban,
amikor a szívem megszakadt a nagy bánatban.
A fiú a lányt ismét kézen fogta,
majd eltűntek a távolba.
Sokáig néztem még a tájat,
de már nem éreztem többé fájdalmat.
Nem tudtam sírni, se nevetni
csak magamba roskadva lélegezni.
Lehunytam a két szemem és ezt suttogtam csendesen:
"Merre lehet a kedvesem..."