2011. május 23., hétfő


A szerelem az, amikor együtt néztek fel az égre. És te azt mondod:
csillagot bárki választhat magának. A miénk a Hold lesz.
És ő azt mondja: Akárhol is leszek, még Újhold idején is,
ha felnézek az égre, rád fogok gondolni.


2011. május 17., kedd


Lehunyom a szemem, ahogy szád finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos vagy, csókod tapogatózó, bátortalan, várod a válaszom, várod, hogy akarjam én is.
Megfeszülök a vágytól, szám válaszol a Tiédnek, testem hozzád simul, nyelvem moccan, és nyomban rátalál a Tiédre. Lassan, élvezettel csókolsz, számat ízleled, nyelved a nyelvemet simítja, ajkad mézédes, elmerülsz bennem, számba sóhajtod a vágyad, a várakozás semmivé válik, már csak múlt...



És egyszerre úgy esett,

Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy, és jaj nekem.


És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.


És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.


Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett.




– Megszelídíteni, azt jelenti: kapcsolatot teremteni.
– Kapcsolatot teremteni? – kérdezte a kis herceg.
– Úgy bizony – mondta a róka.
– Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon. És én is egyetlen leszek a számodra.





2011. május 12., csütörtök


Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.


Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

2011. május 11., szerda


"Rájöttem,hogy amikor a legnagyobb bajban vagyunk,rengeteget meríthetünk egy kutya néma,odaadó társaságából,melyet más forrásból nem kaphatnánk meg."


Minden kutya a mennybe jut, mert nem olyanok, mint az emberek. A kutyák természetüknél fogva jók és hűségesek.



A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.



A kutyát jobban szórakoztatja az ember, mint az embert a kutya, amiből egyértelműen következik, hogy az ember a nevetségesebb.



"Azáltal,hogy szeretjük és megértjük kedvenceinket,talán könnyebben megértjük egymást is."



Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát. Beléd szerettem egyszerűen és tisztán.♥



"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."



"Ha úgy érzed, te vagy a világon a legszomorúbb, máris felderülhetsz, hiszen valamiben "leg" lettél."



Beszélek hozzád, de Te nem figyelsz. Kapálózok, de nem látsz. Ha már a hallgatásom sem, érted, akkor beszélnem sem érdemes.



Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor eg ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról . Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába eset vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyilt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.



"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét."



"Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt. De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De Ő megtette.- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást. -A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele.Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén." Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.Azóta évek teltek el. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt."


2011. május 10., kedd


John Keats : Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég, oly édes annak, hogyha belelát a mennybe s oda lehel egy imát, hol telt mosollyal kék szinű az ég. A szíve boldogabb lehet-e még, mint ha hullámzó réteket talált s olvas, gyepágyon nyujtva derekát, egy szerelemtől epedő regét. Ha este otthonába tér, a fül még sejti a madár dalát, a szem még rejti a kék, tág eget s örül. S ő búsul, hogy a nap oly sebesen száll, mint a tiszta űrön át röpül egy angyal könnye, hullva csöndesen.




Ha meggyűlölne téged az egész világ, akkor is szeretnélek, és szeretni foglak még akkor is, amikor egyszer két nap fog sütni az égen. Bújj a föld alá, rohanj keresztül égő tűzön, én mindig követni foglak. Kölcsönös a mi szerelmünk, és nem választhat el minket senki sem. És kedvesebbek nekem a veled töltött órák, mint a túlvilág illatos mezői. Ha meggyűlölnél engem és elűznél magadtól, én akkor is tovább szeretnélek. A te képed tükröződik szemében az én gondolataimnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én.
És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak.


2011. május 4., szerda


Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat?


A féltékenység nagyon erős érzés. Beleeszi magát a lélekbe, és az áldozata már nem tud bízni senkiben. Megkérdőjelezi az életét, kritizálja a családját és az úgynevezett barátait. Megbolondul, veszélyes emberekkel ismerkedik össze.


Bolond szerelem, féltékenység és a város elleni lázadás kényszere. Minden gyerek ilyen. De tudod, az ember egyszer felnő.





Kegyetlenség: emberi szív,
Féltékenység: emberi kép,
Terror: istenember-alak,
Titok: emberi öltözék.



A féltékenyeknek az idő hihetetlenül gyorsan múlik. A féltékenység jobban kitölti a tudatot, mint a legizgalmasabb szellemi munka. Nincs egyetlen szabad pillanatuk sem: aki féltékeny, nem tudja, mi az unalom.




2011. május 1., vasárnap


Néha nem is tudjuk mennyire szeretünk valakit, nem is érezzük. Mert ha éreznénk, hogy mennyire szeretjük, abba belehalnánk. Ettől nem vagyunk rossz emberek, csak túl nagy szívünk van.

Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.