Radnóti Miklós

Téli napsütés

Az olvadt hó beroskad
és szertesündörög,
kondérok gőzölögnek,
mint bíbor sülttökök.

A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szelíden égrenéz.

S ott fönn az égi polcon
hátrább csuszott a hó,
kevésbeszédü lettem
s ritkán vitatkozó.

Ebédre várok-é, vagy
talán meg is halok?
lélekként szálldosom majd
horzsolván éjt s napot?

Árnyékom rámtekint, míg
borong a téli nap.
Kincstári sapka rajtam,
a nap fején kalap.

„Akit igazán és mélyen szeretünk, azt rongyos papucsban is szeretjük, meg elrongyolódott lélekkel, azaz betegen. Sőt, ha szakadozik a lelke, épp mi foltozzuk be, s ha a betegsége eltorzítja a külsejét, nekünk akkor is gyönyörű, mert szeretjük.”

Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus 12.

Az illatod bolondja voltam,
úgy hajtottam hozzád a fejem,
mint télen illatos, idegen
párás virágokhoz, amelyek
japán vázában remegnek egy
alkonyuló szobának asztalán
és az illatuk a nyárról mesél.

Oly vigyázva, halkan csókoltam
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
és sokáig megmaradj nekem,
de hiába az illatod elszállt
és én egy régi parfőmnek fájó
emlékét hegedülöm el most
emlékezőn a papiroson.

Dönts!

Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztes az életét dobja el.
Érzem én leszek a vesztes ki reményt többet nem keres.
Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztesnek ne mondd,
hogy felejtsen el!
Téged elfelejteni képtelenség,
Szeretlek, míg tart a végtelenség!
Dönts, hisz döntened kell,
de a vesztes sosem hagyna el.
Mert a szívében örökké élsz,
S Veled van ha boldog vagy,
s ha félsz!
Dönts, hisz döntened kell,
de kérlek engem sose felejts el!
Mindig a szívedben szeretnék élni,
mert melletted boldog vagyok és nem tudok félni!

"Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád. Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed... Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyűrötten, kócosan, mégis boldog vagy."

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Miklós: Tarkómon jobbkezeddel

Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.

Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.

Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,

a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?

Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.

Szeretem azokat az embereket, akik megnevettetnek. Őszintén mondom, mindennél jobban szeretek nevetni. A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.

"Szerelmünk őszinte, mégis az egész világ elől titkolod
Az enyém vagy végleg, a bűnben leszek én a cinkosod...
A vágy a toll, és te vagy a tinta, amivel a lelkembe rajzoltad
Az emléked, de félek, hogy felébredek-e majd holnap?"
/Carp-e/

"Badarság azt hinni, hogy csak monokróm a világ,
színkavalkád fogad mikor felismered minden hibád.
Ha csak egy út áll előtted, azt sem úgy járd mint a többiek,
hisz ha másolsz az a gyenge szívet, percek alatt gyötri meg."
/Horus/

Egyszer majd az életedben találni fogsz valakit aki felemel, mikor nagyon magad alatt vagy.

'...10 barátból mind igaz elhiszed mind ezt valja
De a tűzben derül ki ha 10-ből 9 cserben hagyna
A kapzsi ember 10-ből 10 szer hazugsággal altat el...'

Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.

...Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék,
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék...

Nem azért szeretlek, aki te vagy hanem azért, aki én vagyok melletted.

A szerelem olyan mint a háború: könnyű elkezdeni, nehéz abbahagyni és lehetetlen elfelejteni...

"Úgy érezte, a szíve kiröppen a mellkasából. Olyan volt, mintha papírból vágták volna ki, lassan forgott, majd ellibegett a mesés világba, ahol az álomszép, csodás jövő várt rá."

Egy árva szó: szeretlek...



Szólalj meg ha félsz,
ha támaszra van szükséged.
Szólalj meg és várd, hogy én mit lépek.

Nézd az arcom, láss a szívembe,
keresd meg az utat, még ha tudod is hogy nehéz lesz.

Láss, lásd a lelkem, lásd, hogy ez a hiányzó feled.
Csak kérlek, szólalj meg, mondd, hogy még mindig szeretsz!

Gondolj rám,
gondolj az érzésre:milyen volt mikor ajkad érintette az enyémet?
Forró csókod nélkül már nincsenek napok
Az ölelésed nélkül meghalok.

S nap, nap után mikor felébredek,
folyton az jut eszembe te mért nem vagy velem?
Mért nem ölel már óvó karod?
És mért nincsenek már szerelmes alkonyok?

De mindez csak rajtad áll, hogy mit döntesz.
Engem választasz vagy az örök sötétséget?

Hiányzol


Nem tudok aludni remeg a szívem,
Hiányzik hogy kezed a kezemhez érjen,
Riadtan ébredek merre vagy hol lehetsz,
Megnyugszom, csak mond hogy szeretsz !!!

Érzem fontos vagy nekem, s hiányzol nagyon,
mert nem vagy itt velem.
Szeretnék hozzád bújni, érezni forró testedet,
s egy forró csók után bevallani,
hogy nem tudok élni nélküled !

Ha nem vagy itt velem


Édes vagy mint a méz,
Vigyázok rád hogy el ne vész,
Még a széltől is óvlak,
Soha el nem hagylak,
Tudod hányszor sírtam érted?
Hány mindenről lemondtam te érted?

Ha nem vagy itt velem,
Hogyan tudsz élni nélkülem?
Ha messze vagy tőlem,
Úgy érzem elloptak előlem.
Örülök hogy megvagy nekem,
Mert nélküled teljesen elveszem!

Oly boldog vagyok hogy megtaláltalak,
Mióta együtt vagyunk egyre jobban kívánlak.
Úgy szeretlek, mint még eddig mást soha,
Nem vagy itt,mintha egy darab belőlem hiányozna

Szeretlek téged...

Szeretlek téged, mint fű a rétet.
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kihűlni,
Óvd szerelemes szívem szenvedni.
Kedvesem, te adsz erőt énnékem,
Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,
Érző szívem diktálja, - hiheted,
A szeretetet megkapni - tőled,
Vágy törtet rám, perzselőn égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,
Lelkem bolyong, érzem, ez balgaság.
Gondolni rád, mennyire izgató,
Énnékem te légy, a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,
Áldjon meg az Ég, örökre téged.
Velem legyél, érezd szívem hevét,
Árasztja mindig feléd, - melegét.

Segíts nekem

legyél a vállam

ha terheim már nem bírom

segíts nekem

legyél a lábam

ha látod már-már elbukom

segíts nekem

legyél a szárnyam

ha orba ránt a fájdalom

segíts nekem

legyél a társam

ha élni sincsen már okom.

Legyél boldog, még akkor is, ha sírni kell.
Vigyorogj egyedül, hogyha nincs kivel.
Legyél boldog még akkor is, ha nagyon fáj,
Legyél boldog még akkor is, ha nem muszáj.
Legyél boldog még akkor is, ha meghaltál,
Örülj annak is, ha semmit nem kaptál.
Legyél boldog még akkor is, ha nagyon fáj,
Legyél boldog még akkor is, ha nem muszáj.

"Jól teszed, ha arra biztatsz másokat, hogy nevessenek veled, amikor kineveted önmagad. Meglehet bolond vagy, de bizonyosan te vagy a vezér a bolondok között."

El akarok tűnni,
meg akarok szűnni,
A semmibe rohanni
Kívülről rohadni.
De ne aggódj, nem kiáltok.

Unom a haragot,
Unom a visszhangot,
Unom a lelkiismeret
harangjait a fejemben
De ne aggódj, még nem kiáltok.

Elegem van magamból
Elegem van a gyűlölködő hangból.
Elegem van, hogy nincs hová bújnom,
Hogy mindig ugyanazokat a szavakat fújom.
De ne aggódj, csak belül kiáltok.

Szeretném látni a fényt a végén,
Szeretném megélni álmaim lényét.
Szeretném, ha nem fájna ennyire
Szeretném, ha lényem eltűnne messzire.
Most már aggódj, mert már kiáltok.

Eltévedtem, merre tartok? Fekete ürességet látok. Üres minden: a táj, a szavak, üresek a lelkemben a falak. Kiürültem, nincs bennem semmi. Úgy érzem már ideje menni. Bukott vagyok, egy Földre tévedt lélek, tulajdonképpen minek is élek? Körbenézek, de igazából nem látok, halott minden e világon. Csupasz szobák, arctalan arcok, felesleges küzdelmek és harcok. Elfáradtam, nem akarom tovább, viszlát fényesség, viszlát világ. Nem fáj már semmi, nem akarok lenni. Mosolygok, mert az őrület utat tört, mosolygok, mert már nem érdekel....Őrült mosoly, akarod látni?

Látom a szemed,
Benne vagyok.

Hallom a szíved,
Nekem dobog.

Érzem az ajkad,
Csókot adok.

Érintem tested,
Vágyam lobog.

Hiszem, hogy mindig
Neked vagyok.

Egy árva lélek
Egy szörnyű álmom volt,
egy álmom mi rólam szólt
Mint árnyék bolyongtam,
holt szívem markoltam.
Holt szív volt csak ,tudom.
Mégis fájt az nagyon.
Fájt, mert vére elhullt,
fájt, hogy éltem elmúlt.
Fájdalommal küzdve
haladtam előre.
Félelmeim között,
mint árva üldözött.
Szürke felhők alatt,
ahol nem süthet a nap.
Elértem végcélomhoz,
egy durva sírhalomhoz.
Nem jelölte márvány,
de mellette állván,
biztos voltam benne:
ez testem nyughelye.
Sírtam volna könnyen,
ha lett volna könnyem,
de inkább csak álltam,
nem híve mit láttam.
Elkorhadt bütykös fák,
megannyi karmos ág,
körben száraz virág;
sír körül holt világ.
Így éltem hát véget,
elfeledtek végleg.
csak lelkem szállt tova,
de hova, oh ,hova?

"Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt."