Haldokló szelleme a sorsnak,
meghalt tegnapja a mostnak,
vissza nem jön már…
Mert elvesztettem az életet,
felhőkbe írtam az éveket,
elúsztak végleg már…
Tenyeremben betűzöm a perceket,
szívem húrjain ütöm a terceket,
keresem a dallamot még…
Ujjaim begyei másodperceket ütnek,
a kifáradt idő falára célokat tűznek,
bízik még titkon a lélek…
Végtelen gyertyafényben órák égnek,
magukra maradva bízott reményt kérnek,
lángolva él a piszkos jövő…
Sétál a jelen, álmos fejeit alvó múltra rakva,
egyetlen ideál álmát a vágyott jövőképen hagyva.
Álmodhat az éberség…
Idősíkok szeletein három gyermek játszik,
életünkben évek hónapja napoknak látszik.
A látszat néha vak való…