John Keats : Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég, oly édes annak, hogyha belelát a mennybe s oda lehel egy imát, hol telt mosollyal kék szinű az ég. A szíve boldogabb lehet-e még, mint ha hullámzó réteket talált s olvas, gyepágyon nyujtva derekát, egy szerelemtől epedő regét. Ha este otthonába tér, a fül még sejti a madár dalát, a szem még rejti a kék, tág eget s örül. S ő búsul, hogy a nap oly sebesen száll, mint a tiszta űrön át röpül egy angyal könnye, hullva csöndesen.