A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.

Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént mi tudjuk,Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk.

Fázom, vacogok, a halál hideg arca simogat,Nem a nyári virágeső, ami ránk dobálta a szirmokat

Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!

Az élet minden fájdalmán, a világ minden baján,Te és én, egy pillanat, és így együtt leszünk talán.

Úgy csillogott a szemed, mint a tó vize, ahol sétáltunk,Most pedig úgy hullik az eső, ahogy a könnyem hullt mikor szétváltunk.

A halálnak nincs romantikája,de mégis húz magához,Úgy várok rá mint arra mikor ajkam ér a szádhoz.

Rosszkor tudtok vitát elő idézni,manapság nincs jobb dolgotok csak kurva jól kinézni."